A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) több variációt dolgozott ki tavaly áprilisra az útdíjrendszer módosítására, de a kormány a javaslatok többségét elvetette - írta a Népszabadság és a Magyar Hírlap a KKK által közzétett dokumentumok alapján.
A Népszabadság csütörtöki számában azt írta, a KKK nyolc variációt dolgozott ki, de a bevezetett változat gyakorlatilag egy kilencedik modell lett. A KKK-nak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízása alapján az átalánydíjas útdíjrendszer "bevételtermelő képességének fokozására" kellett megoldásokat javasolnia - írta a lap.
A különböző verziók - amelyek között szerepelt megyei matricát bevezető, de úthasználattal arányos fizetést is tartalmazó változat is - 43-135 százalékos tehernövekedést jelentettek volna a magyar autósoknak, illetve 15-34 százalékost a külföldieknek - idézték a dokumentumot.
A Magyar Hírlap azt emelte ki, hogy a KKK készített olyan tervet is, amely szinte a teljes úthálózatot, a jelenlegi 1300 kilométer helyett 23 238 kilométert díjasította volna. A tanulmány szerint eddig a hazai autósok mindössze 47 százaléka vette igénybe az autópályákat.
Megjegyezték azt is, hogy a javaslatok között szerepelt az M0 és a az M31-es gyorsforgalmi utak díjasítása a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművekre, ami 18,5 milliárd forint bevételt hozna, igaz ebben az esetben meg kellene vizsgálni, hogy az uniós társfinanszírozás miatt, milyen visszafizetési kötelezettség keletkezne.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta