Arról is döntöttek, hogy noha eredetileg csak az idei év végéig lehetett volna szerződést kötni, az nhp "kivezetése" a jövő évvel veszi kezdetét, jóllehet a feltételek változnak - jelentette be szerdán az MNB. Az nhp jövő évi megváltozott feltételeiről november közepéig ad tájékoztatást az MNB.
Döntésével a kis- és középvállalkozások részéről az nhp iránti megemelkedett keresletre, az üzleti szférából érkező visszajelzésekre és a bankok erőteljes kérésére reagált a monetáris tanács, fűzte hozzá a honlapján megjelent közleményben a jegybank.
Az nhp keretösszegének közeli kimerülése után a hitelintézetek további hitelkeresletet már nem tudnának kielégíteni, miközben az nhp plusz konstrukcióban várakozásuk szerint a rendelkezésükre álló 500 milliárd forintos keretösszegnél kevesebbet lesznek képesek kimeríteni. A tanács döntése értelmében a szerződéskötésre nyitva álló időszak, azaz év végéig a hitelintézetek az nhp pluszban allokált hitelkeretük még fel nem használt részét az nhp keretében és feltételei szerint is fordíthatják hitelnyújtásra.
Az MNB 2015. október végén újraoszthatja az egyes hitelintézetek által felhasználni nem kívánt kereteket az aktívabb szereplők javára - jelentette be a jegybank.
Az nhp második szakaszában már 21 500 vállalkozás jutott hitelhez, és annak kihasználtsága megközelíti az 1000 milliárd forintos keretösszeget. Ezzel az nhp két szakaszában összesen 26 000 vállalkozásnak közel 1700 milliárd forint kihelyezése valósult meg.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin