A 444.hu kérte ki az MVM-csoport arculatváltására vonatkozó szerződéseket, amikből kiderült, hogy az egész projekt a kialakítástól a hirdetésig mind a kormánypártnál jól fekvő vállalkozók és cégek zsebét tömi ki - írja az Index.
A tervezés még csak 16 millió forintba került: Az arculat maga két hét alatt készült el a Szijjártó Péter külügyminiszterrel és Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel jóban lévő Kuna Tibor Trinity Communications nevű cégénél, ami arról híres, hogy Kuna másik kommunikációs cégével szokott versenyezni az állami megrendelésekért. Ezért a kéthetes melóért most 11,3 millió forintot kaptak.
A tervezéshez 5 millióért kutatta a fiatalok ízlését a Kutatópont nevű cég, ami Győri Tibor volt jogi ügyekért felelős miniszterelnökségi államtitkárhoz tartozik, és amit a kormánybarát Nézőpont intézetből ismert Mráz Ágoston elemző vezet.
A kész arculatot aztán el kellett kezdeni megismertetni az emberekkel.
Tévészpotot például 133 millió forintért vett az MVM, csak a TV2-nél. A nyomtatott és online sajtóban összesen közel 118 millióért hirdeti új arcát az MVM. Az összegből 40 millió landol Habony Árpád Modern Media Groupjánál, 23 millió jut a Ripostnak, 13,8 millió az Origo-csoportnak, 4,7 millió pedig a Pesti Srácok kiadójának.
Óriásplakátokra pedig 35 milliót költ az MVM. Ezt az összeget mind egy bizonyos ODEX Outdoor Expert Kft. kapta, amit a Habonnyal jó kapcsolatot ápoló és a TV2-nek műsorkészítőként és beszállítóként is dolgozó Rákosi Tamás vezet.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető