Április végéig az E-Alapban 648 milliárd forintos bevétel mellett 652 milliárd forintos kiadást regisztrált az OEP, a bevételek 3,2, a kiadások 3,9 százalékkal haladták meg az összesen 1885 milliárdos büdzsé időarányosan előirányzott számait.
Járulékbevételekből 5,5 százalékkal, azaz majd 16 milliárddal több, összesen mintegy 300 milliárd forint folyt be az első négy hónapban. Az egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek többlete közel kétmilliárd forint. Ezen belül a gyógyszergyártók befizetései meghaladják az egymilliárdot, a baleseti adó pedig az időarányosan előirányzottnál 37 százalékkal, azaz csaknem 3 milliárd forinttal jobban teljesített. A csipszadó néven elhíresült népegészségügyi termékadó 6,3 milliárddal hozta az elvárt bevételt.
A kiadási oldalon a pénzbeli ellátásokból 4,7 milliárddal kevesebbet fizettek ki a tervezettnél - a megtakarítások abból adódtak, hogy gyesre és rokkantsági ellátásra 3,1, illetve 2 milliárddal kevesebbet fordított az OEP. Természetbeni ellátásra 28 milliárddal többet, összesen 461 milliárd forintot fizettek ki az év első négy hónapjában. Ezen belül az összevont szakellátásra 10 milliárddal kevesebb, gyógyszertámogatásra 20 milliárddal több jutott az időarányosan előirányzottnál.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető