Palkovics László az MTI kérdésére közölte: a közelmúltban bejelentett átalakítások célja, hogy az új szerkezetben az intézmények szakmai és költséghatékonysági szempontból egyaránt jobban működjenek. Szerinte hibás az a megközelítés, hogy csak a struktúraváltás miatt növelni kellene a felsőoktatás költségvetését.
Arra a felvetésre, hogy ellenzéki vélemény szerint 20 milliárdos többletre lenne szükség a sikeres átalakításokhoz, azt válaszolta: eddig senki nem indokolta meg, hogy miért éppen ennyiről lenne szó. Ha konkrét összegekről van szó, akkor az elrontott ppp-konstrukciók (a magán- és közszféra együttműködésével létrejött szerződések) kiváltása említhető, amivel jelentős megtakarítások érhetők el.
Megerősítette: a hallgatók az intézményi átalakítások után is ugyanazon a campuson fejezhetik be tanulmányaikat, mint ahová jelentkeztek. A diplomájukban mindkét intézmény neve szerepel majd - jelezte.
Az átalakításokra vonatkozó javaslatokat az intézmények projektcsoportjai alakítják ki. Az államtitkárság határozott kérése volt az intézmények felé, hogy a tervek kidolgozása során a hallgatókat is vonják be a folyamatba. Az intézmények maguk döntenek arról, hogy a koncepció kidolgozásának mely fázisába vonják be a hallgatói érdekképviseleteket. A HÖOK elnökségével a felsőoktatási stratégia kapcsán rendszeresen egyeztet az államtitkárság, ugyanígy tájékoztatták őket a tervezett átalakításokról is - közölte Palkovics László.
Arról, hogy megszületett-e a kormánydöntés, miszerint a Testnevelési Egyetem új campust kap és elköltözik jelenlegi helyéről, azt közölte: egyelőre az előkészítő tevékenység folyik, több lehetőséget vizsgálnak. Előreláthatólag az ősz folyamán várható kormánydöntés - jelezte.
Palkovics László a felsőoktatási képzési központokkal összefüggésben megerősítette, hogy több közösséggel (várossal) zajlanak az egyeztetések. Ezek között említette Salgótarjánt, Kisvárdát, Sátoraljaújhelyet és Ózdot, valamint Hatvant. Új helyszínként a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérváron tervezi közösségi képzés indítását. Az indulási időpont függ az egyetemek és a városok közötti megállapodásoktól, úgy látják, hogy a felsoroltak mindegyikében 2016 szeptembere a megcélzott indulási dátum.
Hozzátette: az intézmény-átalakítást követően nem szabadulnak fel szakemberek, hiszen a feladatmennyiség nem változik, illetve a közösségi intézmények esetén további szakemberek (oktatók) alkalmazására is szükség lesz - közölte a felsőoktatási államtitkár.
Kitért arra is, a felsőoktatási államtitkárság kidolgozta az új oktatói bérstruktúrát, de még folynak róla az egyeztetések.
További kérdésre a hallgatói önkormányzatok működésének szabályozásáról közölte, hogy részben rendeleti szinten, részben az intézmények belső szabályozásaiban terveznek további változásokat. Ezek kidolgozása jelenleg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) képviselőivel zajlik.
Az agrárképzés átalakításáról kiemelte: az elmúlt egy év során folyamatosan egyeztettek a szakmai szervezetek, így az agrárkamara képviselőivel is. A tervezett átalakításokról tájékoztatták az agrárkamarát is, amely az integrációs folyamatokkal egyetértett.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el