A blog azt modellezte, hogy miként hatott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra az a 2010-ben bevezetett változás, hogy a szerződések fordulónapja nem január 1-jére, hanem az autó adás-vételének napjára esik.
Az adatok azt mutatják, nagyon is hatott, ugyanis korábban az aktív reklámkampányoknak köszönhetően kevesen fejeltették el, hogy körülnézzenek a piacon kedvezőbb ajánlatok után kutatva. Azóta viszont mindenkinek saját magának kell észben tartania fordulónapját, ám ez sokaknak nem sikerül.
Az is különbséget jelen, hogy egy adott éven belül ki mikor vette a kocsiját, ugyanis hiába nincs valaki "hozzákötve" az év végi hajrához, ha év elején kellene váltania, akkor is jobban észben tartja azt, mintha például nyárra esik a fordulónapja.
A Defacto szerint ez jellemző azokra is, akik csak pár ezer forintot takaríthatnak meg és azokra is, akik tízezreket. Az új rendszerben az autósok vélhetően milliárdos nagyságrendű potenciális megtakarítást hagynak majd a biztosítóknál a 2010 előtti időszakhoz képest.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal