A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a Gazdaság-újraindítási Alapból tesz át 4 milliárd 495 millió forintot a központi költségvetés Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetébe, a külképviseletek beruházásaira. (A Napi.hu szeptember végén írt arról, hogy a kormány 5,2 milliárd forintot csoportosított át a külképviseletek igazgatására.)
A kormány 3,8 milliárd forinttal kurtította meg a szociálpolitikai menetdíjtámogatást, és tette át ezt a pénzt az Emberi Erőforrások Minisztériumához, személyi juttatásokra.
Kapcsolódó
Egy másik határozatban a kormány az autópálya rendelkezésre állási díjat emelte meg 883 millióval. Az eredeti összeg ezen a rovaton 134,9 milliárd forint. A Művészetek Palotája támogatását pedig 730 millióval növelte a mostani határozat, itt az eredeti támogatás 12,1 milliárd forintot tesz ki.
A Bethlen Gábor Alap támogatását kétszer 2 milliárd 350 millió forinttal csökkentette a következő határozat. Ezt a pénzt - fele-fele arányban - a Nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek, illetve a rendkívüli kormányzati intézkedések kapták.
A Modern Városok Program keretében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének infrastruktúra fejlesztésére 2,1 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.
Veszprém, mint az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselője a következő támogatásokhoz jutott:
- 2022-ben programfejlesztésre 8,8 milliárd, infrastrukturális fejlesztésre 22 milliárd 971 millió, összesen 31 milliárd 771 millió forint,
- 2023-ban programfejlesztésre 14 milliárd, infrastrukturális fejlesztésre 9 milliárd 784 millió, összesen 23 milliárd 784 millió forint.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el