A felújított sportcsarnok tetőszigetelése elkészült, felújították az elektromos hálózatot és a vizesblokkokat, világítás- és fűtéskorszerűsítést végeztek, a közlekedőhelyiségek burkolatának cseréjét végezték el, valamint a tornacsarnok küzdőtere is új burkolatot kapott.
Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára azt mondta, a kormány célja, hogy Magyarország sportnemzetből sportoló nemzetté váljon, ehhez pedig fontos minden ehhez hasonló létesítmény.
Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a sportcsarnok felújítása a Magyar falu program ötezer lakos feletti településeknek nyújtott célzott támogatásából valósulhatott meg.
Mindegyik falusi kisbolt támogatást kapott, ha igényelte
Összesen 1700 településen 2806 falusi kisbolt kap a Magyar falu programban egyszeri, egyösszegű működési támogatást. A nyertes vállalkozások csaknem hárommillió forint állami segítséghez jutnak, amit a falusi kisboltok rezsiköltségre, benzinköltségre és bérköltségre számolhatnak el. Bővebben>>>A helyi uszoda egy időre bezárt, azonban kormányzati támogatással újra üzemelhetett.
Sváb Antal (Szikszó Városért Egyesület), Szikszó polgármestere arról beszélt: törekednek arra, hogy a fiatalokat egészséges életmódra neveljék és az idősek is megtalálják sportolási és szabadidős tevékenységeiket.
Hozzátette, a városban az elmúlt 2-3 évben megújult a játszótér, kialakítottak két kondiparkot és egy bringakertet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat