Ezt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára jelentette be szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, miután munkamegbeszélésen tekintették át a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok aktualitásait Oroszország európai országokkal ápolt kétoldalú kapcsolatokat felügyelő külügyminiszter-helyettesével.
Az államtitkár a Vlagyimir Tyitovval folytatott megbeszélés után kiemelte: Oroszország Magyarország számára a harmadik legfontosabb, az Európai Unión kívüli országok sorában pedig a legfontosabb külkereskedelmi partner. Ugyanakkor egyensúlytalan a közös kereskedelmi forgalom: magyar szempontból 5 milliárd dolláros negatív szaldó van Oroszországgal szemben. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor január végi moszkvai látogatásán megállapodás született arról, hogy a felek mindent megtesznek a kereskedelmi mérleg kiegyensúlyozása érdekében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre