Ha valaki állatgondozóként, főleg juhászként vállalna munkát, nem kell sokáig keresgélnie: a Magyar Nemzet körképe szerint az internetes állásportálokon kifejezetten sok juhászt, illetve pásztort keresnek. Igaz a fizetésről sok esetben nem esik szó, ahol igen, ott az összeg kilencvenezer és háromszázezer forint között mozog.
A lap megszólaltat több gazdát is, akik juhászokat keresnek, válaszaikból az derül ki, hogy nagyon nehéz megbízható, hozzáértő munkaerőt találni. Olyat meg, aki mindemellett legalább közepesen józan életű is, szinte lehetetlen. Pedig a munkabér mellett egy csomó kényelmi juttatást is ígérnek, úgy is, mint hűtőszekrény-, tévé- vagy mosógéphasználatot. A szállás, ellátás pedig „megoldható”, de van, ahol szolgálati lakást is kínálnak.
A munka persze nem az igazi álommeló, hiszen egy juhásznak gyakorlatilag napi 24 órában kell dolgoznia. Iskolai végzettségre nincs igény, annál inkább a szakmai tapasztalatra. Ha az állat ellik, azzal is el kell boldogulnia, emellett le kell tudnia körmölni, és ha sántít, „meg kell tudni sántázni”. Vagyis adott esetben egy juhásznak egyszerűbb sebészeti beavatkozásokat, állatorvosi munkákat is el kell tudnia végezni.
Az egyik hirdető gazda szerint igazán érthetetlen, hogy „emberek tömegével jelentkeznek biztonsági őrnek, hogy az üzletekben ácsorogjanak, de nem kívánkoznak a jószág mellé, madárcsicsergésben, jó levegőre. Pedig az utóbbi munka valóban sokkal érdekesebb és egészségesebb.”
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Pánik után vételi láz: magához tért a techszektor, pattant a bitcoin is