Az intézkedés célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal való érintkezés lehetősége, ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata - olvasható a közleményben.
Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.
Szintén továbbra is érvényes a baromfitelepek járványvédelmi minimum feltételeit tartalmazó 2017-es főállatorvosi határozat, ami az állományok közötti terjedés megakadályozását szolgálja az állattartó létesítmények járványvédelmi zártságának fokozásával. Ezek között szerepel például, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Az állatok almozására használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől. A határozat tartalmazza a zártan tartáshoz használt építmények - víziszárnyasok, illetve egyéb szabadon tartott baromfik telepítési sűrűségnek megfelelő - minimum alapterületét is.
Azok, akik nem tartják be az előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén elesnek az állami kártalanítástól.
A határozatok elérhetőek az Agrárminisztérium és a Nébih honlapján.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni