Rekordgyorsasággal szorítja ki a piaci szereplőket a meddőségi ellátásból a kormány - írja a hvg.hu. Még 2019 legvégén egy Magyar Közlönyben megjelent rendeletből derült ki, hogy államosítanak hat magyarországi meddőségi központot (ezzel egy időben a pácienseknek ingyenessé teszik a kezelést). Azóta másfél év telt el, és itt az újabb lépés.
A múlt héten az egyes vagyongazdálkodási kérdésekről szóló törvényjavaslat módosításai között bukkant fel néhány paragrafus, amiből kiderült, hogy a még megmaradt, meddőségi kezelést végző magánklinikák sem számíthatnak semmi jóra. A jogszabálytervezet jelenlegi változatában gyakorlatilag megtiltja a működésüket, jövő nyártól kizárólag állami meddőségi klinikákon kezelhetők Magyarországon az erre jogosult nők.
Kapcsolódó
Bár megszavazása esetén a módosítás 2022. július 1-jétől lépne érvénybe, az érintett klinikákon a tervek szerint már idén szeptember 30-tól sem lehetne belekezdeni az új beavatkozásokba. Ez nem csak az új páciensek fogadására, hanem a már meglévők új kezeléseire is vonatkozna. A feltételeket nem teljesítő szolgáltatókat kártalanítanák, ehhez azonban még a náluk tárolt embriókat és ivarsejteket is át kell adniuk. Ha ez valóban megtörténik, az állam végleg átvenné az irányítást a meddőségi kezelések felett.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat