A jegybank és az állam finanszírozhatja a "rossz bankot", amelybe a kétes hiteleket gyűjtenék össze, hogy segítsék a vállalati hitelezés fellendülését - tudta meg a Magyar Nemzet piaci forrásokból.
A lap kedden megjelent írása szerint az ezermilliárd forintnyi lejárt kölcsönt talán már 400 milliárdért meg lehet vásárolni, a terhektől megszabadult bankok pedig könnyebben elhagyhatják a magyar piacot.
A Magyar Nemzet felidézi, hogy a nemzeti bank ügyvezető igazgatója a lapnak néhány napja arról beszélt, hogy 3-4 hónapon belül születhet döntés a "rossz bank" létrehozásáról. Nagy Márton szerint addig kell eldönteni, hogy kik finanszírozzák az új intézmény működését, illetve hogy milyen hitelek és ingatlanok kerülhetnek be a programba.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket