Áprilisban megkérdeztük a cégeket, mire számítanak ebben az évben. Az építőiparban tevékenykedők áremelkedéseket prognosztizáltak, de az egész évre szóló áremelkedési várakozásaikat a piaci folyamatok felülírták - mondta Koji László, az építőipari vállalkozók szövetsége, az ÉVOSZ elnöke a Növekedés.hu-nak adott interjújában. Az építésgazdaság területén tapasztalható áremelkedés több mint duplája a fogyasztási ár növekedésének. A drágulás a várakozásokhoz képest is kétszeres volt.
Az új építéseknél és a felújításoknál egyaránt megjelenik a drasztikus áremelkedés, melynek ez év végéig történő visszarendeződésére semmilyen jel nem utal. A forint árfolyamának euróhoz való viszonyulása a kivitelezőknél tud üzleti sokkot okozni, hiszen a felhasznált építési termékek, anyagok 48 százaléka importból érkezik.
Közeleg a vég
A háztartások hamarosan a finanszírozási lehetőségeik végéhez érnek, a megnövekedett árakat önerőből már lehetetlen kigazdálkodni. A hitelkörnyezet egyre romlik, miközben ez lehetne az eszköz ahhoz, hogy a forrásaikat kiegészítsék. A két számjegyű szabad felhasználású banki hiteleket viszont már nem fogják felvenni.
Az építőipari vállalkozói szövetség ezért szorgalmazza a kormánynál, hogy hozzanak létre egy energiatakarékos új építésre és felújításra vonatkozó zöld otthonteremtési hitelkonstrukciót. Ez bármilyen nagyságrendben hatalmas segítség lehetne, még akkor is, ha kell hozzá önerő, és vissza kell fizetni, nem mindegy, hogy 15 százalékot, vagy ötöt rak rá a bank.
Láthatáron az elbocsátások
A segítség azért is fontos lenne, mert enélkül az építőiparban lényegesen kevesebb kapacitásra lesz szükség. Az összeesest a magyar építőipar jelenlegi struktúrája képtelen lesz átvészelni, aki a korábbi évek során képes volt tartalékot képezni, az túl fogja élni a mostani nehézségeket, de elég valószínű, hogy ez csak munkaerő elbocsátása mellett tudja megtenni, főleg hogy jó eséllyel nemcsak 2023, hanem 2024 is nehéz év lehet az építőipar számára.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket