Lapunkhoz eljuttatott felhívásuk szerint a ReSzaSz elkötelezett partnere lenne a mindenkori kormánynak egy olyan egészségügyi átalakításban, amelynek eredményeként egy élhető, fenntartható egészségügyben, méltóságban gyógyulhatunk, gyógyíthatunk, és nem nekünk lesz a legnagyobb esélyünk daganatos megbetegedésekben meghalni Európában, vagy épp nem lesz háromszor akkora esélyünk arra, hogy érrendszeri betegségeink kapcsán lábunk amputálása mellett döntsenek.
A magyar egészségügy napról napra romló állapotának minden területét felsorolva kiemelik:
Magyarország kifejezetten rosszul teljesít fontos egészségügyi mutatókban, aminek legfőbb oka az évtizedek óta fennálló forráshiány.
600 milliárd hiányzik
Mint írják, Magyarország nemcsak az Európai Unió, hanem még a visegrádi négyek átlagához képest is igen keveset fordít GDP arányosan az államilag finanszírozott egészségügyre: a V4-eknél a GDP 2-3 százalékával költünk kevesebbet, a magyar egészségügyi ellátórendszerből éves szinten legalább 600 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy a jelen helyzeten érdemben javítani lehessen. Ez nagyjából megfelel a GDP arányos finanszírozásbeli különbségnek.
Ez az összeg már elég lenne ahhoz, hogy jelentős, átfogó fejlődésnek induljon a rendszer mind szervezeti szinten, mind a bérfelzárkóztatások terén. Az egészségügy helyreállítása egyre sürgetőbb, ezért a ReSzaSz március 1-jével Emberi konzultációt, s ennek keretében lakossági aláírásgyűjtő akciót kezdeményez.
Az aláírásokat ehhez a mondathoz kérik:
"Egyetértek azzal, hogy a minőségi betegellátás, a betegbiztonság kialakítása, és a korrupció nélküli egészségügy megteremtése érdekében a mindenkori magyar kormány Nemzeti ügyként kezelje az egészségügyet, és ennek részeként az egészségügyre fordított közkiadásokat a bruttó hazai termék (GDP) minimum 2 százalékával emelje 3 éven belül."
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító