Megpróbáltatásokkal teli évet tudhatnak maguk mögött az Airbnb-lakáskiadók. Egy 2020 augusztus elsején hatályba lépett törvénymódosítás alapján ugyanis az érintett önkormányzatok korlátozhatják a lakások szálláshely-szolgáltatás céljára felhasználható napjainak számát, ami tovább csökkentheti a határok lezárását követően jelentősen visszaesett Airbnb forgalmát.
A Euronews idén februári összesítése alapján Európában tavaly 30 százalékos forgalomcsökkenés és a foglalásokban csaknem 40 százalékos visszaesés volt tapasztalható.
Kapcsolódó
A Rentingo.com szerint a pandémia alatt kétféle változás érvényesült: az Airbnb-lakások egy része albérletté alakult, a csökkenő kereslet miatt pedig a bérbeadóknak – az éppen érvényben lévő szabályozások követése mellett – sokkal több időt kellett fordítaniuk a bérlők elérésére és a szolgáltatásuk jobbá tételére.
A járványügyi korlátozások feloldásával a turizmus várhatóan újból felpörög majd, így az Airbnb is ismét berobbanhat. Ehhez jól jöhet egy innovatív, digitális segítség, hiszen a házigazdák a hosszú pihenő miatt most nagyobb elvárásokkal szembesülhetnek, amikkel összhangban felértékelődhetnek a biztonságos szálláshelyek.
Digitális okoskulcs a biztonságosabb Airbnb-hez
A Start it @K&H inkubátorprogramban nevelkedett PhoneIn startup olyan digitális okoskulcsot fejlesztett, amely lehetővé teszi, hogy bárkit, akit szeretnénk, egy gombnyomással könnyen, gyorsan és egyszerűen beengedhessünk az otthonunkba vagy az irodánkba, akkor is, ha épp távol vagyunk attól. Nem szükséges ugyanis megadni a kapukódot senkinek, hiszen ez egyáltalán nem biztonságos. A digitális okoskulcs csak a küldő engedélyével használható és bármikor kikapcsolható, visszavonható a hozzáférési és belépési jogosultság. Aki valakinek kulcsot küldött, mindig értesítést kap arról, ha használta.Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)