A köztársasági elnök szerdán ellátogat a Stanford Egyetemből kivált kutatóintézet, az SRI International Menlo Park-i központjába, ahol Stephen Ciesinski, az intézet elnöke mutatja be innovatív módszereiket, valamint Szabó Csaba üzletfejlesztési vezető ismerteti a szén-dioxid-leválasztás egyedi technológiáit - számolt be az MTI híre alapján az Infostart.hu.
Áder János látogatást tesz a Google X-nél, a kaliforniai cégóriás anyavállalatának, az Alphabetnek a jövőbe mutató technológiai vívmányokkal foglalkozó részlegénél. Itt Astro Teller igazgató, Teller Ede unokája nyújt tájékoztatást a fenntarthatóság jegyében született megoldásokról.
Kapcsolódó
A magyar államfő csütörtökön, a Global Climate Action Summit nyitó plenáris ülését követően megbeszélést folytat Kalifornia kormányzójával, Jerry Brownnal, valamint Nicholas Sternnel, aki a Világbank egykori vezető közgazdászaként 2006-ban készített mérföldkőnek tekinthető jelentést a klímaváltozás gazdasági hatásairól.
Áder pénteken szólal fel a klímacsúcson, ahol mintegy 4500 delegált vesz részt a világ minden tájáról, köztük Al Gore, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, John Kerry egykori külügyminiszter, valamint számos világhírű zenész és színész.
Fotó forrása: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak