Mintegy 84 milliárd forintba került a migránsválság kezelése tavaly - derült ki a Miniszterelnökségnek a lap közérdekű adatigénylésére adott válaszából.
Eszerint a kormány először 6,5 milliárdot ítélt meg a Belügyminisztériumnak (BM) a rendkívüli kormányzati intézkedésekre (rki) szolgáló alapból a "határőrizeti célú ideiglenes biztonsági határzár fizikai létrehozása érdekében" 2015. június 24-én. Ebből a BM a kerítésépítéshez szükséges alapanyagokat szerezte be, továbbá az egyes kerítéselemeket gyártatta le fogvatartotti foglalkoztatás keretében.
Ezt követően július 29-én ítéltek meg újabb összeget, 22,2 milliárdot a "rendkívüli bevándorlási és migrációs nyomás kezeléséhez" az rki-ból - ebből részesült a BM, a Miniszterelnökség, a Honvédelmi Minisztérium (HM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is.
Augusztus 24-én több mint egymilliárd forintnyi átcsoportosítást kapott az akkor még a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal.
Szeptember 15-én - a jogi határzár életbelépésének napján, azaz a magyar-szerb zöldhatár lezárásakor - a kormány a karitatív szervezetek támogatása érdekében nyúlt ismét az rki-hez, közel 200 millió forintot adva az Emminek. Ugyanaznap kapott újabb 381 millió forintot a Nemzeti Kommunikációs Hivatal is.
Október 7-én az Országvédelmi alapból vett ki pénzt a kabinet: közel 17,5 milliárdot osztott szét a BM, az Emmi és a HM közt. Ezek mellett a kormány tavaly szeptemberben azt is bejelentette: a BM részére felülről nyitott - megnövelhető, újratölthető -, Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások alcímet hoz létre a központi költségvetésben 1 milliárd forintos összeggel. Ennek keretét december 16-án meg is emelték további több mint 35 milliárd forinttal, amelyből a BM és a HM kapott. Így összességében 2015-ben 83,9 milliárd forintot fordított a kormány a migránsválság kezelésére.
Így a migránshelyzet finanszírozására fordított teljes összeg az idén várhatóan meghaladja a 100 milliárd forintot - írta a Magyar Nemzet.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető