A keddi Magyar Közlönyben közzétett határozat szerint 2013. november elsejei hatállyal veszi át a gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetői és fenntartási tevékenységét a Magyar Közút ingyenes üzletágátadás keretében. A Magyar Közúthoz kerülnek az ehhez szükséges eszközök, vagyon és munkavállalók.
Az ÁAK Zrt. ezt követően kizárólag az országos közutak használatarányos díjszedési rendszerre vonatkozó díjszedési, pótdíjazási és díjellenőrzési, valamint a megtett úttal arányos díjszedési rendszerben díjszedési, egyetemes útdíj-szolgáltatói
és díjellenőrzés-támogatói tevékenységet végzi.
A kormány a nemzeti fejlesztési minisztert bízta meg azzal, hogy gondoskodjon a feladatátadás végrehajtásához szükséges - különösen a tevékenységek jogutódlására és a kapcsolódó szerződések átadására vonatkozó - jogszabályok, illetve jogszabály-módosítások előkészítésével.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el