A Ház aktuális kéthetes ülésének utolsó napja délelőtt 11 órakor, napirend előtti kérdésekkel kezdődik, amit a kérdések követnek.
A parlament honlapján elérhető információk alapján a kormánypárti padsorokból Bene Ildikó a szolnoki vasúti járműgyártás jövőjéről kérdezi a fejlesztési minisztert, míg a kereszténydemokrata Hollik István várhatóan Juhász Péter, az Együtt alelnökének lakásbérlésével kapcsolatban vár állásfoglalást az igazságügyi minisztertől.
Ellenzéki oldalról a szocialista Kiss László "egy elmaradt bocsánatkérésről" című kérdésével fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz a tanártüntetésekkel kapcsolatban. A jobbikos Ander Balázs a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, Lázár Jánosnak teszi fel "Cigányügy, süllyedő hajó?" című kérdését.
Az LMP-s Sallai R. Benedek pedig arról kérdezi, majd a legfőbb ügyészt, hogy "miért húzódnak olyan sokáig a politikailag kényes ügyek". A képviselők a kérdéseket követően - szintén egy órában - azonnali kérdéseket tehetnek fel a kabinetnek. A Ház ülése ezt követően napirend utáni felszólalásokkal ér véget.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el