A szervezet pénteki közleménye szerint a befizetendő adó jelentős része elsősorban a televíziós médiaszolgáltatókat sújtaná.
Úgy vélik, a tervezetben szereplő adókötelezettség, amely példa nélküli a nemzetközi gyakorlatban, erőteljesen korlátozná a televíziós szektor alapvető társadalmi feladatainak ellátását, továbbá negatívan befolyásolná, ellehetetlenítené a televíziók gazdasági működését.
Az adó bevezetése a MEME szerint népszerű haza gyártású műsorok és munkahelyek megszűnéséhez vezetne. Az adó további tévéket ösztönözhet arra, hogy székhelyüket Magyarországról máshová tegyék át, amennyiben új televíziók indulnak, azokat pedig elriasztja attól, hogy ezt Magyarországon tegyék meg.
Emlékeztetnek arra: a televíziós iparág az elmúlt öt évben reklámbevételeinek mintegy felét elveszítette, a legnagyobb szereplők sem termelnek profitot vagy csak szerény nyereséget érnek el. A teljes médiapiac 100 legnagyobb vállalkozása együttesen már 2011-ben is veszteséget termelt, közülük több mint 40 vállalat negatív eredményt ért el - közölték.
"Egy évek óta veszteséges ágazat kapna tehát újabb aránytalan terheket ezzel az adónemmel, miközben az ebből tervezett adóbevétel magyar költségvetésre gyakorolt hatása valójában elenyésző" - olvasható a MEME közleményében.
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete a hazai televíziós piac szereplőit tömörítő szakmai szervezet, a közlemény szerint tagságán keresztül a televíziós reklámpiac 99 százalékát képviseli.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép