A válság kitörését követően úgy tűnt, hátat fordítanak az ügyfelek a Goldman Sachsnak, miután kiderült, a befektetési bank gyakran olyan termékeket sózott vásárlóira, amelyek értéktelenségével maga is tisztában volt, sőt előfordult, hogy ilyen esetekben az ügyfelek ellen fogadott.
A vállalatfelvásárlási (M&A) piacon a Morgan Stanley-től szerezte vissza az elsőbbséget a GS. A cég 529 milliárd dollárnyi ügyletnél adott tanácsot, ami a teljes piac közel negyedét képviseli. A GS legnagyobb tranzakciója az El Paso olajcég 21 milliárd dolláros értékesítése volt. (A piac mérete egyébként kevesebb mint fele a 2007-es, válság előttinek.)
A másodlagos részvénykibocsátások piacából kilencszázalékos részt mondhat magáénak a befektetési bank, amivel a legnagyobb szereplővé lépett elő.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt