Erről Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszélt annak kapcsán, hogy letették a Szent Lőrinc Gondozóotthon új, 3000 négyzetméter alapterületű épületrészének alapkövét.
A beruházás a tervek szerint 2019 augusztusára készül el.
Az egyházmegye két - összesen mintegy 220 emberről gondoskodó - intézményébe évről évre többen jelentkeznek. (Új támogatás a nyugdíjasoknak.)
Az új, háromemeletes épületrészben ezer adag étel elkészítésére alkalmas főzőkonyhát alakítanak ki, amely az egyházmegye fenntartásában működő iskolák tanulói is ellátja majd. A következő ütemben a Pécs nyugati határában található gondozóotthon meglévő épületének felújítását is tervezik.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit