Az alacsony iskolai végzettségűeknek szóló kiemelt projektben mintegy 230 ezer embernek biztosítottak lehetőséget alapszintű digitális kompetenciák elsajátítására, fejlesztésére 23 milliárd forint európai uniós támogatás felhasználásával a Széchenyi 2020 programban.
A képzések a kevésbé fejlett régiókban élők számára nyújtanak segítséget az alapfokú digitális készségek elsajátításában, az elektronikus ügyintézési folyamatokban való eligazodásban.
A digitális szakadék csökkentésére indított képzéseken az elmúlt 5 évben mint egy 30 ezer oktatást tartottak. A legélénkebb érdeklődés az Észak-alföldi régióban volt, itt valósult meg az összes képzés 35 százaléka. A régión belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legtöbb, mintegy 7000 képzés.
A tanfolyamok első 100 ezer tanulója egy 1-10 pontos skálán átlagosan 9,6-re értékelte a tudásátadást, amely érték egyértelműen alátámasztja, hogy a képzések színvonala az országban mindenhol magas volt - véli a hivatal. Ezen belül a legnagyobb elégedettséget – alig elmaradva a maximális 10 ponttól – az oktatók érdemelték ki, míg a résztvevők az infrastrukturális körülményeket átlagosan 9,5 ponttal kielégítőnek értékelték - közölte a NSZFH.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás