Érdekes elemzés tesz becslést a magyar háztartások vagyonára, vagyontárgyaira.
A legutóbbi Statisztikai Szemlében megjelent háztartások megkérdezésén alapuló tanulmány (pdf) szerint 2014-ben közel 49 ezer milliárd (49 billió) forintra rúgott az lakossági ingatlanállomány becsült értéke, ez 14 ezer milliárddal több, mint a nemzeti számlák alapján akkor nyilvántartott 35 ezer milliárd forint.
Az ingatlanok mellett a gépjárművek értéke is kiderül a dolgozatból. Összesen 2,1 millió háztartásnak volt gépjárműve, a teljes állomány összértéke pedig 2742 milliárd forintra (2,742 billió forint ) rúgott.
"Fejenként" így néz ki
Nagyon leegyszerűsített számítással (átlagolással) kiderül, hogy egy-egy háztartásra átlagosan közel 13 millió forintos ingatlan jutott a becslés alapján.

A gépjárművel rendelkező háztartásoknál egy-egy jármű átlagértéke pedig meghaladta az 1,3 millió forintot.
Hiteltartozások
Az elemzés egyébként számba veszi a háztartások hiteltartozását is. A makrogazdasági statisztikák szerint 8 ezer milliárd forintra rúgott 2014-ben, a felmérés azonban 6070 milliárd forintos állományt mutat. Egy-egy háztartásra átlagosan 5,5 millió forintos ingatlanhitel jutott, az egyéb hitelek átlagos összege pedig háztartásonként 1,32 millió forint volt.
Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Újabb szigor jön az egészségügyben

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Nagy Márton újabb ludast talált, itt lehet a következő árstop

Így lökik ki a kocsiból a tulajt a próbakör alatt - rémisztő, ami Magyarországon megy
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát
