„Ma mindnyájunkat szabadságra küldtek augusztus elejéig. Sok teljesítendő feladatunk van. Jevgenyij Viktorovics (Prigozsin) úgy döntött, hogy mindenkinek pihennie kell” – mondta a Lotus ragadványnéven ismert Jelizarov Tyimofej Jermakov újságírónak a több blogger Telegram-csatornáján megjelent interjúban. Hozzátette, hogy a szabadságolásról a Wagner „parancsnoki tanácsa” döntött.
A beszélgetés Dél-Oroszországban, egy kávéházban zajlott, ahol az újságíró véletlenül találkozott Jelizarovval, aki arról is beszélt, hogy a szabadságolás után a Wagner zsoldosait Beloruszba vezénylik a Kreml és Wagner közötti megállapodás értelmében, amely szerint a lázadás leállítása fejében a Wagner mentesül a bűnvádi eljárástól.
„A legnehezebb feladat a Beloruszba jutás lesz. Elő kell készítenünk a támaszpontokat, kiképzőtáborokat, egyeztetni kell a helyi önkormányzatokkal és közigazgatással, meg kell szervezni az együttműködést a fehérorosz rendvédelmi szervekkel és ki kell építeni a logisztikát” – magyarázta a parancsnok.
Aljakszandr Lukasenka Belorusz elnök a héten közölte, hogy Jevgenyij Prigozsin, akinek száműzetésbe kellett volna vonulnia, még Oroszországban, Szentpéterváron tartózkodik, a Wagner zsoldosai pedig az oroszországi bázisaikon. Mint mondta, a Wagner átköltöztetését Beloruszba még nem oldották meg, és a Wagnernek különbözik az álláspontja Minszktől a jövőbeli küldetése kapcsán is, amelynek a fehérorosz elnök szerint katonák kiképzéséből és katonai tanácsadásból kell állnia.
A Wagner-parancsnok kijelentette: ha a zsoldosokat az orosz nép felszólítja, hogy segítsenek a hazájuknak, készek erre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők