A Világgazdaság cikke szerint utoljára decemberben használta az elnöki repülőket az ország első embere, ami Kirgizisztánba látogatott. Bár az államfő azóta is megjelent néhány rendezvényen, így Szentpéterváron és Volgográdban, de ezekbe a városokba az elnöki különvonaton utazott.
A portál emlékeztet, hogy vonat és a hozzá tartozó infrastruktúra megépítése már az offenzíva előtt megkezdődött, Putyin pedig nem csak a rendezvényekre jár vele, hanem saját luxusrezidenciái, így a Fekete-tenger partján épült hatalmas palota és valdaji otthona között is azt használja. 2019-ben nem csak külön sínpárt kellett lefektetni a fenti úticélok között, hanem saját megállókat is felhúztak, amelyeket hermetikusan elzártak a civilek elől.
Egy vagyonba került
A speciális páncélvonat nehezebb, mint egy átlagos szerelvény, megerősített tengelyekkel látták el, több motorvonat vontatja. Ezek közül három a vagonok elején, egy pedig a végén található. A Telegraph szerint csaknem 1 milliárd rubelbe, azaz nagyjából 4,75 milliárd forintba került az egész jármű megépítése.
A vonaton található elnöki lakosztály háló- és fürdőszobával, illetve egy irodával. Egy másik kocsiban van egy fogadóterem és egy tárgyaló, ahol értekezleteket tarthatnak a kormány tagjai az elnök meghívására. Ezenkívül egy komplett kommunikációs részleggel is ellátták. A külsejét szürkére és vörösre festették, így úgy néz ki, mint bármelyik másik civil személyvonat, semmilyen külső jelzés nem különbözteti meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?
