Szlovákiában továbbra is nagy sikernek örvend a szeptember elsejével rajtolt nemzeti számlalottó (NBL), ennek jeleként egyre több kiskereskedelmi üzletlánc kapcsolódik be a játékba, mégpedig olyan módon, hogy a vásárláskor kapott blokk regisztrációs számát automatikusan beküldik a játékba. A Pravda szlovák napilap értesülései szerint a jövő év elejétől összesen több mint háromezer kereskedelmi egységgel rendelkező négy üzletlánc teszi lehetővé az automatikus regisztrálást: a CBA szlovák ága, a Terno, a Moja Samoska és a legnagyobb szlovák tulajdonú üzlethálózat, a Coop Jednota. Emellett a Tesco is fontolgatja ezt a lépést. "Ez jó húzás a cég jó hírnevének építése terén. A társaság ugyanis azt sugallja, nincs titkolnivalója az adóhatóságok előtt, továbbá az ügyfeleik kedvében jár" − magyarázta Peter Prokopec, a Trumpeter ügynökség képviselője.
A játékba csak az első két hónapban több mint 30 millió számlát regisztráltak, ennek révén a központi adó- és vámigazgatóság már számos áfacsaló üzletbe szállt ki. Becslések szerint az állami szerencsejáték-társaság, a Tipos által működtetett játék révén eddig több tízmillió euróval javult Szlovákia adóbevétele. Volt olyan bolt, ahol naponta háromezer euróval rövidítették meg az államot, míg lebukott egy fiktív számla kibocsátása, majd annak játékba történő beküldése révén. Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter a számlalottó meghirdetésekor éppen az adócsalók elleni küzdelmet hangsúlyozta. Ladislav Kriska, a Tipos vezérigazgatója december 18-án közölte, "napjainkban mintegy 430 ezren játszanak aktívan, ezért december 23-án rendkívüli, 30 ezer euró értékű díjakat sorsolunk ki a számlájukat beküldők között". A Tipos elérhetőségeire kell elküldeni a vásárláskor kapott blokk regisztrációs számát sms-ben, e-mailben, okos telefonon, vagy személyesen is leadható a társaság fiókjaiban.
A játékban két körben lehet nyerni. Egyfelől kéthetente van sorsolás, melyben tíz győztest sorsolnak ki, az első nyertes tízezer eurót tehet zsebre, a második háromezret, az utolsó, tizedik nyertes pedig száz eurót kap. A minisztérium tájékoztatása szerint a levásárolt összegre való tekintet nélkül lehet részt venni a játékban, egyedül a vásárlás minimális összegét határozzák meg: legalább egy euró értékben kell vásárolni ahhoz, hogy részt vehessen a számla a játékban. A nyeremény összege tehát nem függ a vásárlás értékétől. Ezen túlmenően van még egy forduló, amire havonta egyszer kerül sor. Ebben a körben nyolc nyertest sorsolnak ki, ám az első fordulótól eltérően valamennyien tízezer eurót kapnak, illetve választhatnak készpénz és nyereménytárgyak között.
Más országok is próbálkoztak hasonló játék bevezetésével, Magyarországon például nem vált be a Tiszta haszon néven futott próbálkozás, Máltán viszont már évek óta működik ez az adócsalást visszaszorítani szándékozó játék.
Szerző: Barabás T. János'Sidó Zoltán
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni