Vlagyimir Putyin orosz elnök megbeszélést folytatott a RusHydro vezérigazgatójával, Viktor Hmarinnal. Megtárgyalták, hogy Krasznojarszkba költöztetik a cég legmagasabb pozíciót betöltő menedzsereit – értesült a Komszomolszkaja Pravda.
Meglepetés a dolgozóknak
A megbeszélés kezdetben csak egy hagyományos termelési jelentésnek indult, azonban az energetikai igazgató hamar szembesült azzal, hogy az elnök gyors átcsoportosításokat szeretne látni a cégen belül.
Vlagyimir Putyin elmondása szerint egyszer már megállapodtak abban, hogy a cég fokozatosan, lépésről lépésre áthelyezi központját abba a régióba, ahol a legtöbb gazdasági tevékenységük zajlik.
A kelet-szibériai és távol-keleti piacot így tudják a legátfogóbban ellenőrizni
– emlékeztetett az orosz államfő.
Egyenlő távolságok
Az egyenlő távolság miatt választotta éppen Krasznojarszkot az államfő. Viktor Hmarin azt nyilatkozta, hogy már meg is vásároltak e célra egy épületet, felújítják, és a költözéssel körülbelül másfél ezer munkahelyet teremtenek a térségben.
A cégvezető hozzátette, hogy Krasznojarszkban nem tudnak jelenleg ilyen számú képzett szakembert ilyen rövid idő alatt toborozni. Azt tervezi a cég, hogy a fontosabb szakembereket és családtagjaikat közvetlenül Moszkvából telepítik át.
Elmondása szerint a „kitelepíteni" kívánt dolgozók eddig kifejezetten pozitívan állnak hozzá, annak ellenére, hogy Krasznojarszk meglehetősen messze van.
A RusHydro vezetője megjegyzi, hogy a vállalatnak van egy már régóta fennálló áthelyezési programja. A szakemberek lakásokat és külön anyagi juttatást kapnak az okozott kellemetlenségekért, illetve vállalati szociális csomagokat is biztosítanak nekik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető