Minderre azért van szükség Alekszandr Novak energiaszektorért felelős miniszterelnök-helyettes szerint, mert állítólag egyre nagyobb a kereslet a benzin iránt.
A szakértők álláspontja szerint azonban ez nem igaz. A dolog hátterében sokkal inkább az állhat, hogy az ukrán hadsereg nemrég több oroszországi olajfinomítót is sikeresen megtámadott, melyek közül kettőt a legnagyobb finomítók között tartanak számon – írja a Reuters.
Ezek közül pedig az egyik még Oroszország szerint is olyan súlyos károkat szenvedett, hogy nem is használható termelésre, legalább fél évig.
Másfelől a szankciók miatt nem kap nyugati alkatrészeket és berendezéseket Oroszország, így a finomítóit sem tudja javítani.
Legutóbb tavaly szeptember és november között tiltották be Oroszországban a benzin exportját a magas belföldi árak miatt, továbbá a hiány kezelésére tekintettel. A mostani tilalom azonban, szemben az előzővel, nem terjed ki az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamaira, azaz Mongóliára, Üzbegisztánra, és Georgia két szakadár régiójára, Dél-Oszétiára és Abháziára sem.
Brutális terhet jelent az orosz gazdaságnak a háború
A brit védelmi minisztérium legfrissebb hírszerzési jelentése adott betekintést az orosz gazdaság jelenlegi állapotába. Az orosz jegybank közlése szerint az orosz aranytartalék nagysága alig változott egy év alatt, ellenben többet ér.Ha többre kíváncsi, kattintson--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt