A Nobel Alapítvány azzal indokolta a döntést, hogy igyekszik azokat is bevonni, akik nem osztják a Nobel-díj értékeit. A bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt vezetőjét idén először, szintén meghívták az eseményre, de Jimmie Akesson kimentette magát azzal, hogy túl elfoglalt ahhoz, hogy részt vegyen a rendezvényen – számolt be róla a BBC.
A hat Nobel-díj ünnepélyes átadásából ötöt minden évben Stockholmban tartanak, míg a Nobel-békedíjat Oslóban adják át.
Tavaly a Nobel Alapítvány közölte, hogy Oroszország és Belarusz nagykövetei nem kapnak meghívást Oroszország ukrajnai inváziója miatt.
Belarusz Oroszország egyik legfontosabb szövetségese, és vezetője, Aljakszandr Lukasenka támogatta Oroszország "különleges katonai műveletét", ahogyan ő nevezi Ukrajna tavaly februári lerohanását.
Iránt tavaly szintén nem hívták meg. Teheránt régóta bírálják emberi jogi helyzete miatt. Az ENSZ szerint az ottani kormány emberiesség elleni bűncselekményeket követhetett el a tavalyi tüntetések leverése során.
Szegedi végzős gimnazista is részt vehet a Nobel-díj átadásán
Viczián Dánielt delegálja a Nobel-díj átadási ünnepségére a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az idén. Magyarország 2001 óta küldhet egy fiatal magyar kutatót a ceremóniára és az azt megelőző egyhetes stockholmi tudományos fórumra. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol