Az államfő a hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben felidézte, hogy húsz éve nem volt példa olyan csúcstalálkozóra, amely most kezdődik az izlandi fővárosban.
„A tanácskozás előtt Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztettünk. Európának stratégiai autonómia kell, hogy saját érdekei mentén tudjon döntéseket hozni. Ehhez azonban mihamarabbi béke szükséges Ukrajnában. Számítunk egymásra” – írta Novák Katalin.
Az államfő hozzátette: „a nemzetközi fórumokon is kiállok a békéért: most az Európa Tanács csúcson, az európai vezetők reykjavíki tanácskozásán, csütörtökön pedig New Yorkban az ENSZ-ben”.
A barátnőjével is találkozott a köztársasági elnök
Novák Katalin egy másik Facebook-posztjában arról is beszámolt, hogy találkozott az olasz miniszterelnökkel is.
„Baráti beszélgetés Rejkjavíkban Giorgia Melonival, az olasz miniszterelnökkel, barátnőmmel. Szövetségesek vagyunk könnyű és nehéz időkben egyaránt. A hagyományos családi értékek mellett, az illegális migráció ellen is közösen lépünk fel” – írta a magyar államfő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket