Alekszandr Lukasenka belorusz elnök aláírta a törvényt, amely lehetővé teszi a külföldi média betiltását Beloruszban úgynevezett barátságtalan cselekedetekre hivatkozva – szerepel a belorusz elnök hivatalos honlapján.
Az új törvény értelmében a belorusz hatóságoknak mostantól lehetőségük lesz arra, hogy korlátozzák a külföldi média tevékenységét az országban, amennyiben ezek az államok barátságtalan cselekményeket követnek el a belorusz médiával szemben.
Alekszandr Lukasenka honlapja szerint a törvény célja:
a nemzeti érdekek védelme a médiaszférában, valamint a Belorusszal szembeni barátságtalan cselekményekre való reagálás eszközeinek bővítése.
A törvény ezen túl bővíti az indokok listáját, amelyek alapján törölni lehet egy médiaszolgáltatót az állami nyilvántartásból, valamint korlátozni lehet az internetes forrásokhoz való hozzáférést. Ezen túl az új jogszabály szabályozza a híraggregátorok működését is.
Nagy az építkezés, ide költözhetett a Wagner-csoport
Műholdfelvételek tanúskodnak arról, hogy Belaruszban sorra épülnek ideiglenesnek tűnő építmények egy elhagyatott katonai bázison. Szakértők szerint ez a Wagner-csoport harcosainak lehet az új tartózkodási helye. Az építkezéseket először a Planet Labs észlelte a műholdfelvételeken, két nappal azután, hogy a Wagner-erők hirtelen leállították a Moszkva elleni menetelésüket. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

„Félő, hogy Trump valami őrültségre készül”: összeültek a legnagyobbak a háború árnyékában

Hason landolt egy magyar repülő a reptéren, most hozták nyilvánosságra az incidenst

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ

Felrobbantottak egy pénzautomatát, a detonáció a bank épületét is megrongálta

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

Az államkincstári kamatok elveszítésével riogatnak, de ez csalás
