Szijjártó Péter tárcavezető közölte, hogy a kínai intézkedésekre válaszul Magyarország is egy évvel meghosszabbítja a hatályát annak a vízumkönnyítési rendeletnek, amelyet akkor léptettek életbe, amikor Peking először bejelentette a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét.
Így továbbra is 48 órán belül adjuk ki a vízumot azoknak a kínai vállalatvezetőknek, üzletembereknek, akik Magyarországra érkeznek a gazdasági és kereskedelmi együttműködés fejlesztésének céljából
- emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy a két ország közötti együttműködés a kínai elnök tavalyi látogatásával újabb lendületet kapott, amit ezek a friss hírek is alátámasztanak.
Jó hír tehát, hogy Magyarország stratégiája működik. Mi nem a világ blokkokra osztásában vagyunk érdekeltek, hanem abban, hogy a konnektivitás keretében olyan globális együttműködés valósuljon meg, amely a kölcsönös tiszteletre és a szabályok tiszteletben tartására alapul - összegezte a tárcavezető.
Új szerepben Szijjártó Péter: ő lett a Budapest Honvéd elnöke
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költségvetési mozgástere – jelentették be a futballklub rendezvényén hétfőn Budapesten.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba