A demokrata többségű testület elnöke csütörtökön közölte, hogy a volt elnök tanúvallomását már nem tartja szükségesnek, és erről Donald Trump ügyvédeit is értesítette. Ezzel egy időben a bizottság nyilvánosságra hozta a működése során tartott meghallgatások további részleteit.
A bizottság múlt héten jelentette meg 18 hónapos munkájának jelentését. A testület azt megelőzően bűnvádi eljárást javasolt az igazságügyi minisztérium számára Donald Trump ellen. Megállapítása szerint a volt elnök tevékenyen hozzájárult a 2021. január 6-i zavargásokhoz, amelyek során tüntetők Washingtonban betörtek a törvényhozás épületébe, a Capitoliumba.
Kapcsolódó
A politikai testület által elfogadott javaslat Donald Trumpot kormányellenes szervezkedéssel, lázadás szításával, támogatásával, és felbujtással vádolja, valamint azzal, hogy akadályozta a Kongresszus hivatali működését.
Donald Trump az idézés hivatalos visszavonása után csütörtökön közösségi oldalán kiadott közleményében azt írta, hogy a testület azért tette meg ezt a lépést, mert arra jutott, hogy ő semmit rosszat nem tett és a bíróság előtt vereséget szenvedne állításaival.
A vizsgálóbizottság még októberben küldött idézést a volt elnök számára.
A Képviselőház Január 6-a vizsgálóbizottsága (House January 6 Committee) az elmúlt 18 hónapban 10 köznyilvános meghallgatást tartott, összesen 1000 embert kérdezett ki, és 1 millió oldalnyi dokumentumot dogozott fel. A testület 7 demokrata és 2 republikánus tagból állt, a két republikánus tag Donald Trump republikánus párton belüli ellenfele, Liz Cheney és Adam Kinzinger.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket