Eltiltaná Donald Trump volt államfőt az elnöki hivataltól az amerikai képviselőház bizottsága, amely a washingtoni Capitolium elleni 2021. január 6-ai támadás körülményeit vizsgálta. A testület csütörtök éjszaka hozta nyilvánosságra másfél éves munkájáról szóló teljes jelentését.
A január 6-ai események egyike sem történt volna meg nélküle
- fogalmaz a jelentés.
Bűnvádi eljárás a volt elnök ellen
A demokrata többségű bizottság hétfőn bűnvádi eljárást javasolt Donald Trump ellen az igazságügyi minisztérium számára. A javaslat kormányellenes szervezkedéssel, lázadás szításával, segítésével, támogatásával és felbujtással, valamint azzal vádolja a politikust, hogy akadályozta a kongresszus hivatali működését.
A vizsgálóbizottság javaslata nem kötelező érvényű, arról, hogy indul-e bűntetőeljárás, minden bizonnyal Merrick Garland igazságügyi miniszter dönt.
A testület tagjai eljárást kezdeményeztek több republikánus képviselő ellen az alsóház etikai bizottságánál hétfőn, mert nem tettek eleget a vizsgálóbizottság idézésének. Az érintett képviselők között van Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánusok vezetője, a házelnöki poszt várományosa és Jim Jordan, akit a republikánusok a törvényhozás felügyeleti bizottságának elnökévé jelölnek januárban, amikor átveszik a többséget a képviselőházban.
Jim Jordan hétfőn szóvivője útján reagált, aki azt nyilatkozta, hogy a bizottság pártalapon, politikai színjátékot rendezett, tudatosan meghamisítva bizonyítékokat, és az Egyesült Államok Képviselőházának történetében első alkalommal megakadályozta, hogy egy vizsgálóbizottság munkájába a kisebbségben lévő párt képviselői is bekapcsolódjanak.
A több mint 800 oldalas jelentés 18 hónap alatt készült közel 1200 interjún és több százezer dokumentumon, valamint több mint 60 szövetségi és állami bíróság ítéletén alapul.
A jelentés 17 konkrét megállapítást sorol fel, tárgyalja Trump és néhány társa cselekedeteinek jogi következményeit, és tartalmazza Trump és más személyek büntetőjogi vádemelését az igazságügyi minisztériumhoz - derül ki a hét elején közzétett összefoglalóból. A jelentés jogalkotási ajánlásokat is felsorol egy újabb hasonló támadás elhárítására - írja a Reuters.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt