Az Európai Unió legtöbb tagállamában vannak jogállamisági problémák – írja az EUobserver egy friss jelentésre hivatkozva.
„A legtöbb uniós ország kevés erőfeszítést tett azért, hogy felszámoljon dokumentált jogállamisági problémákat. Meglévő hiányosságokkal nem foglalkoztak, számos területen még romlott is a helyzet” – olvasható a több európai civil szervezet közreműködésével készült jelentésben.
A tanulmány szerint nem véletlen, hogy éppen Magyarországgal és Lengyelországgal szemben indult uniós jogállamisági eljárás, hiszen bizonyíthatóan ebben a két országban a legsúlyosabb a helyzet ilyen tekintetben.
A szervezetek mind Budapest, mind Varsó esetében a demokratikus kötelezettségvállalásoktól való visszalépéseket és az igazságszolgáltatás átpolitizáltságát emelték ki. Ugyanakkor azt is beismerték, hogy Lengyelországban történt némi előrelépés az utóbbi problémával kapcsolatban.
A civil szervezetek szerint jogállamisági szempontból most különösen Olaszországra és Svédországra kell majd odafigyelni az Európai Bizottságnak. Ezekben az országokban „egyre hevesebb retorikai támadásokkal néznek szembe a civil szervezetek mind a média, mind a kormány irányából”. A két országban közös pont, hogy a 2022-es választások a szélsőjobboldali erők előretörését és jobboldali kormány felállását eredményezték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A brit Munkáspárt is kap az Epstein-botrány mocskából
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba