A Metallica a színpadokon kívül is látványosan oda tudja tenni megát, ha egy-egy jó ügy mellé kell áálni. A szüntelen jótékonysági munkájuktól kezdve az All Within My Hands alapítványukon keresztül egészen addig, hogy James Hetfield énekes/gitáros személyesen hívta fel azt a rajongót, aki az egyik koncertjükön szült, ők a metal világában a jófiúk közé tartoznak – írja a Loudersound.

Ez a lista bővült James Hetfield meglepetésszerű látogatásával egy sebesült ukrán katonapárnál. A coloradói Vail Daily című újság beszámolója szerint az énekes nemrég beugrott egy helyi egészségügyi intézménybe, ahol találkozott Roman Denysziukkal és Igor Voinyival.

A frontembert Kelli Rohrig, a Limbs for Liberty társalapítója mutatta be a két katonának. Ez egy helyi nonprofit szervezet, amelyet a háborúban megsérült ukránok támogatására alapítottak. A lap szerint Rohrig teljesen véletlenül találkozott Hetfielddel a kórház parkolójában, és bemutatkozott neki. Ezután megkérte, hogy jöjjön el, és találkozzon a két ukrán sebesülttel, valamint a tolmács Olga Milinannal.

A Metallica dalai nagyon népszerűek Ukrajnában. Felnőve mindannyian hallgattuk őket, és arról álmodtunk, hogy egyszer találkozunk majd velük

– mondta Milinan a lapnak.

Rohrig beszámolója szerint Hetfield sok szerencsét kívánt a két férfinek és mielőbbi jobbulást. A látogatás után pedig egy üzenetet is hagyott Rohrig autóján, amelyen ez állt: „Megcsináltad a napomat.” A Metallica jelenleg Európában turnézik az M72 turné keretében.