Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed regionális részlegeinek jelentései alapján évente nyolcszor elkészített gazdasági értékelés, a Beige Book a november végétől január elejéig tartó időszakra vonatkozóan megállapítja, hogy az USA gazdasági aktivitása általánosságban erőtlen, de szórványos javulás jelei is mutatkoztak. A Fed 12 körzetéből ötből gyenge gazdasági aktivitást jelentettek, további háromból pedig folytatódó visszaesést és csak a New York-i régió lát egyértelmű fordulatot. A többi régió vegyes képet adó értékelést küldött - írja a Fed. A legközelebb január 29-30-án ülésező nyíltpiaci bizottság kamatdöntéseit általában számottevően befolyásoló Beige Book szerint a jelentések nagy része jelezte, hogy a gazdaság szereplői az év közepére várják a fellendülés beindulását, de ennek időpontját és erősségét illetően nagy a bizonytalanság. Az ország nagy részében a munkaerőpiac kilátásai gyengék, és számos jelentés a bérek csökkenésére utal. Az egészségügyi és a biztosítási költségek kivételével az árak - az energia és az energiahordozók olcsóbbá válásának köszönhetően - mérséklődtek. Az eddig a recessziónak ellenálló fogyasztói hitelezés visszaesett, mert az emelkedő ingatlanjelzálog-kamatok elriasztották a háztartásokat a jelzálogok átütemezésétől. Az ingatlanpiac csak kevéssel gyengült, és ez is főleg a magas árkategóriájú szegmensre korlátozódott. Az építőipar teljesítménye alacsony maradt. A kereskedelmi minisztérium tegnap közzétett adata szerint decemberben 3,4 százalékkal estek vissza a megkezdett lakásépítések, míg a Wall Street csak 2,1 százalékos csökkenésre számított. B. P. A.