Az országoknak fegyverek helyett a józan ész segítségével kell rendezniük egymás közötti kapcsolataikat – szögezte le szerdán Ferenc pápa, a XXIII. János pápa latinul Pacem in Terris (Békét a Földön) kezdetű enciklikájának hatvanadik évfordulója alkalmából a Szent Péter téren tartott általános audienciáján.
A pápa rámutatott arra, hogy
amiként az emberek közötti kapcsolatokat sem fegyverek szabályozzák, úgy az államoknak sem fegyverekkel kellene rendezniük vitás kérdéseiket.
Inkább a józan észt, tehát az igazságot, az őszinteséget és az együttműködést kellene alapul venniük.
Négy ország közösen előállt az első Leopard-századdal
Lengyel, kanadai, norvég és spanyol hozzájárulással összeállt az első, Leopard 2A4 német gyártmányú harckocsikból álló, Ukrajnának szánt egység. Bővebben>>>Intette a világ mostani vezetőit
„Az enciklika valódi áldás volt, fénysugár a sötét felhők közepette” – fogalmazott a pápa a pásztorlevél közzététele idején dúló hidegháborúra, elsősorban a kubai rakétaválságra célozva.
Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a korszakalkotónak számító enciklika üzenete napjainkban is rendkívül fontos, hozzátéve, reméli, hogy a világ mostani vezetői is megfogadják.
Az audiencián az egyházfő emellett ismét imádkozott Ukrajnáért és a hívőket is erre kérte, az audienciára érkezett lengyel zarándokokhoz pedig anyanyelvükön is szólt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető