Az európai fegyverimport egy év alatt 93 százalékkal nőtt, ami egyebek között annak köszönhető, hogy több európai államban – például Lengyelországban és Norvégiában – emelkedtek a védelmi kiadások – közölte éves jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).
Az invázió jelentősen megnövelte a fegyverek iránti keresletet Európában, és ez még nem a vége, mert az import minden valószínűség szerint tovább emelkedik az európai országokban
– hangsúlyozta Pieter Wezeman, a jelentés egyik szerzője.
Ukrajna, amely egészen tavalyig elhanyagolható mennyiségben importált fegyvert, 2022-ben a globális fegyverexport harmadik legnagyobb célországává vált Katar és India mögött.
A szállítmányok fő forrásai a nyugati országok voltak.
Az európai fegyverimport nagy része Ukrajnába irányult
Az európai fegyverimport 31, míg a globális 8 százaléka irányult Ukrajnába. Az ukrán import – a nyugati adományokat beleértve – több mint hatvanszorosára nőtt 2022-ben.
Szakértők szerint a globális fegyverkereskedelem volumene éves szinten meghaladta a százmilliárd dollárt.
Az elmúlt öt évben (2018-2022) 47 százalékkal nőtt az európai fegyverimport az azt megelőző öt évhez képest, miközben a világpiacon ez idő alatt öt százalékos csökkenést mértek.
Ezek az országok a legnagyobb fegyverexportőrök
Európát leszámítva minden kontinensen jelentősen csökkent a fegyverimport az elmúlt öt évben. Az elsődleges piacnak számító Afrikában negyven, az amerikai kontinensen húsz, Ázsiában hét, a Közel-Keleten pedig kilenc százalékkal volt kisebb a behozatal.
A 2018 és 2022 közötti időszakban az Egyesült Államok (40 százalék), Oroszország (16 százalék), Franciaország (11 százalék), Kína (5 százalék) és Németország (4 százalék) volt az öt legnagyobb fegyverexportőr.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket