Engedély nélkül lépett be Dél-Koreából Észak-Koreába egy amerikai állampolgár, miután átlépte a demilitarizált zónát (DMZ), és vélhetően őrizetbe vették a helyi hatóságok – jelentette be a DMZ-t ellenőrző ENSZ-parancsnokság.

Az amerikai katona a Koreai-félszigeten fekvő két országot 1953 óta elválasztó DMZ részét képező, úgynevezett közös biztonsági területhez (JSA) szervezett kiránduláson vett részt.

A Dong-A Ilbo című dél-koreai napilap a dél-koreai hadseregre hivatkozva azt közölte, hogy

Travis Kingről, az amerikai hadsereg közlegényéről van szó.

"Egy amerikai állampolgár a JSA-hoz szervezett orientációs kirándulás során engedély nélkül átlépte a katonai demarkációs határvonalat, és belépett a Koreai Demokratikus Népköztársaság területére" – közölte az ENSZ parancsnokság Twitter-üzenetében. 

Úgy tudjuk, hogy jelenleg őrizetben van, és az észak-koreai hadsereggel szorosan együttműködve igyekszünk megoldani a kérdést

– tették hozzá.

Isaac Taylor ezredes, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok és az ENSZ-parancsnokság szóvivője nem erősítette meg, hogy a szóban forgó amerikai állampolgár a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok tagja lett volna, csak annyit közölt: nincs további hozzáfűznivalója a parancsnokság közleményéhez.

A határsértés ugyanaznap történt, amikor – évtizedek óta először – ballisztikus rakétákkal felszerelt, nukleáris meghajtású amerikai tengeralattjáró érkezett  Dél-Korea partjaihoz. Szöuli sajtótájékoztatóján Kurt Campbell, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsának indiai-csendes-óceáni ügyekért felelős koordinátora bejelentette: a 18 750 tonnás, 170 méter hosszú, Ohio osztályú, Kentucky nevű tengeralattjáró Szöultól 320 kilométerre délkeletre, Puszan partjainál dokkolt. Hozzátette: a hajó érkezése azt bizonyítja, hogy Washington elkötelezett Dél-Korea védelme iránt.

Az amerikai külügyminisztérium utazási tanácsai szigorúan tiltják az amerikai állampolgárok számára, hogy belépjenek Észak-Korea területére, "mivel továbbra is komoly a kockázata az amerikai állampolgárok őrizetbe vételének, letartóztatásának és hosszú távú fogva tartásnak".

A tilalmat azután vezették be, hogy a phenjani hatóságok 2015-ben őrizetbe vették Otto Warmbier amerikai egyetemistát, miután engedély nélkül Észak-Koreába látogatott.

Warmbier 2016-ban
Warmbier 2016-ban
Kép: Reuters

Warmbier 2017-ben meghalt, pár nappal azután, hogy Phenjan szabadon engedte a már kómában fekvő amerikai diákot, és hazaszállították az Egyesült Államokba.