Észak-Korea készül egy esetleges csúcstalálkozóra Kim Dzsongun és Donald Trump között a dél-koreai hírszerzés szerint. Az ötlet Trump legutóbbi ázsiai útján merült fel – írja a Bloomberg.
A hírszerzés szerint Phenjan azóta információt gyűjt az amerikai tisztviselőkről, akik a kulisszák mögött részt vesznek az észak-koreai diplomáciában.
Lee Szong-kvun dél-koreai törvényhozó közlése szerint az észak-koreai külügyminiszter, Cshö Szonhi még oroszországi látogatását is elhalasztotta volna, ha a csúcstalálkozót a múlt hónapban megtartják.
Trump legutóbb 2019-ben, első elnöki ciklusa alatt találkozott Kimmel. Legutóbbi ázsiai útja során az elnök kijelentette, hogy továbbra is nyitott egy újabb találkozóra az észak-koreai vezetővel, de időhiány miatt erre nem kerülhetett sor.
Kim Dzsongun nyitottsága az egyeztetésekre a hírportál szerint inkább taktikai lépés lehet, hogy legitimálja nukleáris arzenálját és javítsa pozícióját a nemzetközi színtéren.
Trump tizenkettesre értékelte, Kína csak somolygott – így lett szünet a kereskedelmi háborúban
Az amerikai és a kínai elnök egy feszült, hosszan tartó piaci alkudozás végén húzták meg a határt – és rögzítették a fegyverszünet tényét. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint, „aki ismeri a kofákat, tudja: a csend soha nem tart sokáig”.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson