A Dán Patrióták nevű, néhány fős csoport már múlt héten is hasonló módon tüntetett, amit Facebook-oldalukon élőben közvetítettek. A hétfői demonstráción mindössze két fő vett részt, akik, miután megtaposták az iszlám vallás szent könyvét, az iraki zászlóval együtt fel is gyújtották azt.
Könnygáz és vízágyú
Dánia és Irak között ezzel tovább feszülnek az amúgy is konfliktusos diplomáciai kapcsolatok: szombaton több ezren utcára vonultak Bagdadban a svédországi és dániai iszlámellenes tüntetések és Korán-égetések miatt.
A biztonsági erők a tüntetők ellen végül könnygázt és vízágyút is bevetettek, amikor a tömeg a bagdadi dán nagykövetség elé akart vonulni. Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője szombaton kijelentette, hogy a Korán elégetői a legszigorúbb büntetést érdemlik.
Az iraki külügyminisztérium hétfői közleményében arra szólította fel az Európai Unió országait, hogy gondolják át a véleménynyilvánítás szabadságát és a tüntetéseket lehetővé tevő gyülekezési jogot, az ilyen esetek ugyanis a szélsőségességnek és gyűlöletnek ágyaznak meg, melyek valódi veszélyt jelentenek a békés együttélésre.
Fellépés hiánya
A külügyi tárca egyúttal sürgette az EU-t, hogy egyértelmű, kollektív álláspontot képviseljen az ilyen és ehhez hasonló visszaélések megakadályozására. Mint írták, sajnálattal nyugtázzák a hallgatást és a határozott fellépés hiányát, ez ugyanis csak utat enged a súlyos bűncselekmények megismétlődésének.
A külügyi szóvivő közölte továbbá, hogy a bagdadi dán diplomáciai delegáció tagjai már két nappal ezelőtt elhagyták az országot, azt azonban nem pontosította, a képviselet pontosan mikor és milyen indokkal jött el Irakból.
Egyszerűen felgyújtották a bagdadi svéd nagykövetséget a Korán-égetés miatt
Tüntetők százai rohanták meg csütörtök kora reggel a Bagdad központjában lévő svéd nagykövetséget, megmászták annak falait és felgyújtották. Így tiltakoztak a Svédországban tervezett Korán-égetés ellen. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót