Ha volna az Oscar keresztnévnek női változata, bizonyára az kerülne most a szalagcímekbe, hiszen az Oscar-díj 82 éves történetében idén először kapta egy nő a legjobb rendezőnek járó elismerést. Kathryn Bigelow ráadásul egyből két szobrocskát is hazavihetett, mert háborús mozija, A bombák földjén (The Hurt Locker) a legnagyobb presztízsű elismerést is megkapta az Amerikai Filmakadémiától: a szavazók ezt találták a legjobbnak a tíz jelölt film közül. Ezen kívül még négy kategóriában aratott győzelmet a kilencben jelölt A bombák földjén: a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb vágás mellett a hangkeverés és a hangvágás díját is elvitte Bigelow filmje. A rendezőnő alkotása ezzel sokkal hatékonyabban váltotta győzelemre jelöléseit, mint az ugyancsak kilencszeres jelölt Avatar: James Cameron 300 millió dollárba kerülő 3D-s mozija csak a kasszáknál döntött meg minden eddigi csúcsot a maga 2,6 milliárd dollár körüli globális bevételével, a díjkiosztón csak három technikai kategória győztesének kihirdetésekor hangzott el a film címe.
A bombák földjén eddig összesen alig több mint 19 millió dollárt hozott a világ jegypénztáraiban, igaz, nem is került sokba: a filmet nagyjából 15 millió dollárért forgatták le három évvel ezelőtt Jordániában. Ezzel a mostani lett minden idők legkevesebb bevételt termelő legjobb filmje az Oscarral díjazottak között, és soha nem játszották egyszerre több mint 535 filmvásznon - mégis megverte az árrekorder Avatart, amely hónapok óta megy mozik ezreiben.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.