Olaszország második és harmadik legnagyobb bankja, az UniCredit és a Capitalia megerősítette, hogy fúziós tárgyalásokat kezdtek. Egyelőre még egyetlen kérdésben sem született megállapodás, az ügyhöz közel álló források a jövő évre teszik a két társaság egyesülését. A Capitalia egy ideje kívánatos felvásárlási célpontnak számít, korábban például a holland ABN Amro vetett rá szemet, de visszalépett, miután kiderült, hogy stratégiai nézeteltérés van a Capitalia elnöke, Cesare Geronzi és vezérigazgatója, Matteo Arpe között. A múlt héten azonban a pénzintézet függetlenségéhez eddig ragaszkodó Geronzi megbízást adott egy fúziós tanácsadónak, amit szakértők úgy értékelnek, hogy ezüsttálcán kínálja fel a Capitaliát az UniCreditnek. A két bank együttes piaci értéke meghaladhatja a 130 milliárd dollárt – az UniCredité jelenleg 107,6, a Capitaliáé 28 milliárd dollár –, amivel a kapitalizáció terén bőven megelőzhetik a vezető olasz nagybankot, az Intesa Sanpaolót, amelynek értéke 104,7 milliárd dollár. Ez utóbbi azonban még az esetleges fúzió után is nagyobb piaci részesedéssel és több bankfiókkal fog rendelkezni náluk Olaszországban. A várakozások szerint az UniCredit 8–9,2 eurót kínál majd a Capitalia részvényeiért, amelyek tegnap 7,52 eurón forogtak a tőzsdén.