Öt embert állítottak elő hétfő este a rendőrök a fővárosi Kossuth térről és a Nyugati pályaudvar aluljárójából - írja a Hirado.hu. Az MTI tudósítója csak egy ember letartóztatását látta, az Index hírporál 3 ember lekapcsolásáról tudósít.
A Hirado.hu szerint az egyik letartóztatott a kordon lebontásában vett részt, a másik a közlekedésrendészeti zárásban részt vevő rendőrautókat dobálta meg. A harmadik tüntetőt garázdaság, a negyediket közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt vitték be. Elfogtak egy körözött férfit is, amikor a Nyugati téri aluljárót ellenőrizték. Az előállítottaknak garázdaság és rendzavarás miatt kell felelniük. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei összesen 12 embert igazoltattak, a Készenléti Rendőrség munkatársai 21-et.
Az egészségbiztosítási törvény ismételt megszavazása miatti bejelentett demonstráció tegnap este fél nyolc körül vált agresszívvé. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 rendezvényére érkező több száz ember a Kossuth téri metrókijáratnál elkezdte lebontani az Országház köré felállított kordont, csuklyás, maszkos fiatalok pedig petárdát dobáltak a rendőrök felé.
Az egyenruhások ezután könnygázt fújtak a kordonbontók felé. A helyszíni parancsnok úgy ítélte meg, hogy a demonstráció elveszítette a békés jellegét, ezért kiadta a parancsot a tömegoszlatásra - mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Készenléti Rendőrség munkatársai ezért a tüntetőket az Alkotmány utca felé szorították, majd ott futva a Bajcsy-Zsilinszky útig terelték. A néhány tucat főnyire apadt tömeg ott teljesen feloszlott. Néhányan közben visszaszivárogtak a Vértanúk terére, onnan a Báthory utcán keresztül szorították ki őket ugyanabba az irányba.
A Készenléti Rendőrség közleménye szerint fél kilenc után nem sokkal a "csapaterős tevékenységet befejezték", a "jogellenes magatartást tanúsító tömeget a szükségesség-arányosság követelményeire figyelemmel feloszlatták". Egy rendőr a művelet alatt könnyebben megsérült.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.