A szaktárca közleményében emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés hétfői döntése szerint január 1-jétől három éven keresztül nem épülhetnek 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek, bevásárlóközpontok az ország területén.
Magyarországon jelenleg 1 százaléknyi nagy és közepes vállalkozás uralja a kereskedelmi forgalom több mint kétharmadát, míg a 99 százaléknyi mikro- és kisvállalkozás a kereskedelmi forgalomból mindössze 31 százalékkal részesedik. Az elfogadott törvény célja, hogy ez a folyamat megváltozzon, és helyzetbe kerüljenek a helyi és hazai kisvállalkozások, családi gazdaságok - áll a közleményben.
A VM hangsúlyozza: egyik legfontosabb törekvése, hogy megvédje a magyar termőföldet, hiszen a jó minőségű, művelhető területek nagysága egyre kisebb, miközben az élelmiszerek előállítása iránti igény növekszik. Eddig a nagy alapterületű kereskedelmi központok zömmel a hazai termőföldvagyon rovására - zöldmezős beruházásként - épültek, növelve a művelésből kivont területek arányát. A kormány ennek a folyamatnak a megállítását is célul tűzte ki - írta a szaktárca.
A tiltás alól a nemzetgazdasági miniszter a vidékfejlesztési miniszter részvételével működő bizottság véleményét figyelembe véve adhat felmentést. A bizottság az esetleges felmentés engedélyezésekor vizsgálja a tervezett építmény hatását a vidékre, a környezetre, valamint az érintett település és környékének kereskedelmi ellátottságára.
A jogszabály 2014. december 31-ig lesz érvényben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal

Közel 100 év után vitte vissza a könyvtári könyvet, hihetetlen összeget kellett volna fizetnie

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Narancssárga listán az oroszok: 43 ország állampolgáraira vet ki beutazási korlátozásokat az Egyesült Államok

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv
