Befektetési céllal azokon a helyeken vásárolnak, ahol közismert, hogy rövid távú bérbeadással jól hasznosíthatók az ingatlanok, és gyorsan megtérül a befektetett összeg. A fővárosban - mondta a szakértő - ez az V. kerület és a budai "kiemelt területek", ezek a legdrágább környékek. Mint mondta, több helyen meghaladja a négyzetméterenkénti ár az egymillió forintot. A többi helyen inkább lakhatási célból vásárolnak, és a kialakult piaci áron "kénytelenek ezt tenni", de "szerencsére kedvező hitelfeltételek mellett".
A Balaton-parton zömmel saját használatra vesznek ingatlanokat, sokan pedig felújítják a meglévőt, de nem adják el, ezért nagyon keresleti a piac.
Amikor elkezdtek emelkedni az árak, szinte nem volt más lehetőség olyan biztos befektetésre, amely egy százaléknál magasabb hozamot hoz, mint az ingatlan. Ez felpörgette a keresletet, és az ingatlanárak korábbi rohamos, jelenleg kevésbé rohamos emelkedéséhez vezetett - mondta mehrli Péter.
Az emelkedést nagyon erősen befolyásolta, hogy a válság éveiben sokan nem engedhették meg maguknak az ingatlanvásárlást, vagy nem voltak biztosak a jövőbeni megélhetésükben, ezért elhalasztották, így sok vevő jelent meg egyszerre a piacon. Ezért voltak többségben a készpénzes vásárlók, de ahogy kedvezőbbek lettek a hitellehetőségek, ismét meghatározóvá vált a hitelből történő lakásvásárlás vagy -építés - szemlézte a műsort az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép