A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfői MTI-nek küldött közleménye szerint az ingatlan.com megtévesztő állítást tett közzé "A legtöbb ingatlan egy helyen" szlogenjével, illetve nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően járt el az egyes hirdetések kiemelését célzó "Csak nálunk" megjelölés feltételrendszerének kialakításakor. Ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak számít a fogyasztókkal szemben.
A GVH A legtöbb ingatlan egy helyen állításban azt kifogásolta, hogy a cég nem tudta megfelelően igazolni a hirdetett ingatlanok számán alapuló piacelsőségét. Bár az ingatlan.com tudott adatokat szolgáltatni a saját és a versenytársai által kínált ingatlanok számáról, de ezek nem voltak megfelelően összehasonlíthatók, illetve egyes időszakokban még a saját nyilvántartása szerint sem a weboldalán szerepelt a legtöbb meghirdetett ingatlan - írták.
A versenyhivatal nem szabott ki bírságot a jogsértések miatt. Figyelmeztetésben részesítette és arra kötelezte a vállalkozást, hogy vezessen be olyan belső eljárásrendet, amely biztosítja a versenyjogi előírásoknak való megfelelést és a jogsértések megelőzését. A GVH figyelembe vette, hogy a cég az eljárás hatására jelezte változtatási szándékát a kifogásolt gyakorlatokra.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák